Veress Zoltán plébánosra akkor figyeltem fel, amikor Keresztes Ildikóról olvastam egy interjúban, aki arról beszélt, hogy amikor házasságot kötött, egy olyan pap eskette össze Kicska Lászlóval, aki maga is rockzene rajongó. Amint próbáltam utánajárni, hogy pontosan ki lehet az a bizonyos rockrajongó atya, Veress Plébános úr neve szerepelt a legtöbbször a találatok között, aztán egy vele készült rövidke interjúban szerepelt is ez az információ. Azonban Veress plébános úr története mindenképpen példaértékű, hiszen egy olyan foglalkozást választott rockrajongó létére, mely egyház nem kimondottan pártolja az efféle szimpátiát. Ő ennek ellenére nem csak, hogy szereti ezt a fajta zenét, hanem prédikációiba néhanapján bele is fűzi egy - egy zenekar dalszövegének részleteit.
Hogyan képzeljünk el egy olyan misét, ahol a prédikációban szerepelnek rockzenekarok idézetei, mely szövegekből tud meríteni beszédéhez? Milyen alkalmakhoz illenek ezek a részletek?
Nos, ahogy egy vers idézet, vagy valamely nagy bölcselő gondolata lehet egy beszéd /ünnepi, politikai stb./ kiegészítő, figyelemfelkeltő eleme, ugyanígy lehet egy ismert együttes, százak, ezrek által hallgatott vagy énekelt gondolat. Segítség a továbbadni szándékozott üzenet impresszív elmélyítésére egy prédikációban, pl. amikor a büszke magabiztos ember is egy pillanat alatt eljut arra hogy rászorul Istenre. Például, ahogy énekli a Pokolgép:"megölel az átkos büszkeség, térden állva sosem kértem még és most állva mégis fájlalom könyörögni kéne, hallgasd meg dalom"...
A mai napig akadnak szép számban olyan egyházi személyek, hitoktatók, akik beszédeikben kikelnek a rockzene ellen, Önnek hogyan sikerült elfogadtatni ezt, egyáltalán kellett ehhez engedély az egyházon belül?
Az egyház nem alapból ítéli el a rockzenét, hanem azokat az irányokat amelyek olyant tartalmakkal bírnak melyek Isten és egyház ellenesek ...igaz hogy sok kvázi sátánista irányzata van a rock zenének de azok talán már nem is nevezhetőek rocknak ( pl. deathmetal, /DEICIDE/) ..de nem vagyok igazán jártas a műfajban. A lényeg, hogy hivatalosan az egyház nincs ellene a rock zenének...
Ön Székelyudvarhelyen született. Azt figyeltem meg, hogy az onnan érkező lelkészek, plébánosok sokkal nyitottabbak, úgymond világiasabbak, mint a határainkon belüli tisztelendők. Mi lehet ennek a titka?
Nem gondolom hogy világiasabb lennék, illetve azt nem tudom ki mit ért alatta. A nyitottság az ok, bár nem tudom van összefüggés a külhoni származással, de azt gondolom, hogy az otthoni kisebbségi létben megtapasztalt elnyomás és az anyaországban való megfelelési kényszer, bizonyítási vágy állhat mögötte.
Azt olvastam Önről, hogy tinédzser korában bokszoló szeretett volna lenni, ért el eredményeket ebben a sportágban?
Meghatározó volt számomra a sport, különösen a foci és az ökölvívás, utóbbiban ifjúsági szinten országos román kupa döntőig jutottam el 48 kg-os súlycsoportban.
Mi volt az amiért úgy érezte, el kell hagynia szülőföldjét?
A szülőföld elhagyása 17 évesen mondhatni kamasz kalandvágy, rögtön a forradalom után történt, sok barát ismerős elindult így én is két barátommal neki vágtam tényleg kalandvágyból.
Pontosan mikor érezte úgy, hogy megtalálta a számítását?
Röviden azt mondhatom, hogy amikor felszenteltek pappá, akkor éreztem hogy a legjobb dolog történt velem és azóta is így érzek.
Jelenleg Ön az egyik legtöbbet autózó plébánosa az országnak, rengeteg településen celebrál misét, hogyan lehet ezt bírni energiával?
Igen elég nagy a körzetem, hiszen 21 kis település plébánosa vagyok, de már sajnos egyre kevesebb faluba kell menni, mert egyre több falu templomát zárjuk be. De ez egy nehéz kérdés, ettől függetlenül van így is dolgom, azt hiszem úgy lehet kibírni mindezt , hogy harmónia van bennem. Igyekszek becsületesen dolgozni, bár sokat hibázok E mellett odafigyelek a testemre is pl. mostanság rendszeresen edzek (futás, súlyzózás, foci - amikor persze engedélyezik).és barátokkal gyakran összeülünk (pl. egy szivarra, vagy BL focimeccsre) Szóval töltekezni kell azt gondolom. Egyébként meg majd mindennap futok 10 km-t, és közben a best of pokolgép lemezt hallgatom... az elég jó pörgős!
Amikor összeülnek a barátokkal egy -egy meccset megnézni, mely csapatnak, csapatoknak szorít ilyenkor? Illetve én magam is szivarozom néha, akad esetleg olyan szivar, amit különösen kedvel?
Tudni kell, meg ma is focizok, 15 éve vagyok a magyar katolikus papok válogatottjának középcsatára...😀.. egyébként pedig Viva Barca!! Szivar tekintetében szerencsés vagyok, mert egy kubai barátom hozza ( igaz már egy éve nem lehet) a legjobb szivarokat. A kedvencem a Cohiba supremos és a Behike 56🤣.
Egy interjúban kifejtette, hogy az elöregedő településeken nagyon kevés fiatal jár már el a misékre, és meglátásom szerint ez már országos tendencia. A modernebb felfogású egyházakban, mint például a Hit Gyülekezete viszont telt házas istentiszteletet tartanak, ahol túlnyomóan fiatalok vannak jelen. Ön szerint beleférne a hagyományos egyházak értékrendjébe egy ilyen modernebb irányzat? Jelenthetne ez megoldást szélesebb körben? Vonzóbb lenne a papi hivatás a fiatalok számára, ha a hagyományos értékrendek mellett, egyfajta új-hullámszerű, modern miséket is tarthatnának?
Az új hullám kérdése nyitott..sokan próbálkoznak..sőt kifejezetten a 2. vatikáni zsinat biztat a modern beat misékre! Azt hiszem ezen múlik semmi, sajnos nem tudunk versenyezni a világgal: akárhogy mondom el, hogy ne lopj, ne csalj stb., ha a világ mást mond nem tudom elhitetni vele, de igazából a lényeg azt gondolom, hogy nyitva legyen az ajtó, ez a felelősségünk. Isten az aki megtérít vagy megszólít az ő maga módján embereket.
Ha lehetőséget kapna egy rockzenekart „igazolni” valamelyik misére, kik alkotnák azt a zenekart?
A liturgia számomra szent, az egyház hivatalos zenéje a gregorián és nekem ez a csúcs. De szeretem a beat misét is, sőt van egy kis énekkarom itt az egyik plébánián és havonta van ifjúsági énekekkel énekelt mise, de nem vonnék be olyan zenekart aki nincs benne az egyház liturgikus életében, márpedig ilyen rockzenészt nem ismerek.
Mely zenekarok azok, akik a kedvencei, mi az, ami megfogta Önt, amiért megkedvelte őket? Mikor volt utoljára koncerten, és mit látott?
Piramison , Eddán és Pokolgépen nőttünk fel Erdélyben, meg AC/DC, Iron Maiden és Scorpions volt a menő..Talán az Edda dalok állnak a legközelebb hozzám, főként a régiek és a Scorpions zenei világa tetszik. Épp az ő utolsó budapesti fellépésük volt az utolsó koncert, amit láttam. Viszont egy P.Mobilra most szívesen elmennék...
Mi a véleménye az olyan rockzenekarokról, mint a Stryper, vagy a P. O. D., akik nyíltan white metalt játszanak, amit itthon a szakma csak keresztény metalként nevez? És miként tekint az olyan zenekarokra, akik ennek pont az ellenkezőjét teszik, mint pl. Marilyn Manson, Ön szerint mennyire befolyásolhatja egy fiatal lelki fejlődését, ha utóbbit hallgatja?
Nem ismerem ezeket a zenekarokat így igazából nem tudok releváns választ adni, de biztos, hogy a szöveg és életstílus amit egy zenekar képvisel sokak számára lehet romboló hatással. Függ a kortól, érettségtől stb., pl. Pokolgép Mikor az ördög templomba ment c.számától sokan megbotránkoznak, én meg jókat nevetek rajta! De azért legutóbb mikor Kalapács Józsit meghívtam templomi koncertre kértem hogy azt azért mégse énekelje..😆
Keresztes Ildikót és Kicska Lászlót Ön adta össze. Milyen emlékeket őriz erről az esküvőről, és voltak e más hírességek is, akiket Ön esketett?
Kicska Lacit és Ildikót régóta ismertem ezért természetes volt hogy engem kértek fel.. sajnos nem jól adtam össze őket úgy látszik, mert elváltak azóta de egyébként nem szoktam hírességeket esketni.
Az Ön elmondása szerint Jézus is lázadó volt, Ön szerint mit üzenne Jézus a mai rocker nemzedéknek?
Jézus valóban lázadó volt, lázadt egy felszínes, felhígult külsőséges vallási rendszer ellen, de nem rombolt hanem épített, a szeretet, az irgalom a megbocsájtás útját. Azt gondolom azt mondaná a mai nemzedéknek hogy építve és nem rombolva lázadj, keresd őszintén az igazságot, legyen véleményed, legyél kritikus de fogadd el a más utakon járókat is.
(Szloboda György)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése