A sors néha egészen különös módon sodor érdekes embereket az életünkbe. Egy évtizeddel ezelőtt még Kecskeméten éltem, és fogalmam sem volt arról, Budapesten a Ferihegyi úton létezik egy állatorvosi szakrendelő, a Chiru – Vet, ami néhány év múltán fontos szerepet fog betölteni bizonyos kiskedvenceink számára, és így természetesen számunkra is. Az intézmény minden dolgozójával lehetne külön interjút készíteni, szolgálatkészségük és kedvességük okán, ám az én választásom ezúttal Dr. Farczádi Rebekára esett, mivel már több alkalommal gyógyította cicáinkat, lelkiismeretes és igen alapos volt minden alkalommal. Valódi példakép, a szememben egyfajta hős! Az állatorvosi szakmára mindig is kíváncsi voltam, mert nagyszerűnek tartom, kérdések fogalmazódtak meg bennem, hogy mi történik a színfalak mögött, hogyan viszonyul a világ az orvosi szakmához és a szakma hogyan viszonyul a világhoz, és persze kíváncsi voltam az orvosi uniformis mögötti emberre is! 1. ...
Amikor ezt az interjú sorozatot terveztem, az volt a szándékom, hogy olyan embereket mutassak be, akikről nem is feltételezik, hogy komoly hivatásuk mellett rock és metal zenét hallgatnak. Sorozat a sorozaton belül, hogy ismét sikerült olyan érdekes és különleges embert találni, aki egyházi hivatalt tölt be, ám ezúttal nem a katolikus egyház kötelékébe tartozó plébánost, hanem egy református lelkészt fogok faggatni, aki lelkészi hivatása mellett cégvezető, családapa és rockzenész is! A rockzene szeretete és a lelkészi tevékenység fejben még mindig összeegyeztethetetlen dolog nagyon sok ember számára. Tudjuk, olvasunk róla sokszor, hogy pl. amerikában konkrét perek is voltak gyülekezeti hívek és rockzenész előadók között. Soha senki nem akadt fenn azon az Ön esetében, hogy lelkész, rockzenész? Úgy gondolom, hogy a személyiségemből adódóan máshogy álltak ehhez a kérdéshez azok, akik ismernek, vagy megismertek. Olyan tapasztalatom nem volt, hogy valaki fennakadt volna ezen a párosításon, ...