Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2021

Papp Krisztián Sándor - Lelkész, Üzletember, Családapa, Rocker - Mizu?

Amikor ezt az interjú sorozatot terveztem, az volt a szándékom, hogy olyan embereket mutassak be, akikről nem is feltételezik, hogy komoly hivatásuk mellett rock és metal zenét hallgatnak. Sorozat a sorozaton belül, hogy ismét sikerült olyan érdekes és különleges embert találni, aki egyházi hivatalt tölt be, ám ezúttal nem a katolikus egyház kötelékébe tartozó plébánost, hanem egy református lelkészt fogok faggatni, aki lelkészi hivatása mellett cégvezető, családapa és rockzenész is! A rockzene szeretete és a lelkészi tevékenység fejben még mindig összeegyeztethetetlen dolog nagyon sok ember számára. Tudjuk, olvasunk róla sokszor, hogy pl. amerikában konkrét perek is voltak gyülekezeti hívek és rockzenész előadók között. Soha senki nem akadt fenn azon az Ön esetében, hogy lelkész, rockzenész? Úgy gondolom, hogy a személyiségemből adódóan máshogy álltak ehhez a kérdéshez azok, akik ismernek, vagy megismertek. Olyan tapasztalatom nem volt, hogy valaki fennakadt volna ezen a párosításon, ...